Családi lap 2020. júniusi lapszám
Az újságcikket Pataki Beáta gondolatai alapján Soós Aliz készítette
Mit tehetünk magunkért?
Van, amikor szeretet címszóval valami olyasmit kapunk egy kapcsolatban, ami nem jó nekünk. Lenyomnak, elnyomnak, bántanak, kihasználnak, korlátoznak, kritizálnak, birtokolnak, semmibe vesznek minket. Sokszor észre sem vesszük, hiszen annyira ismerős: gyerekként valószínűleg hasonló légkörben nevelkedtünk. Vajon hogyan vethetünk véget annak, hogy folyton ugyanolyan rossz kapcsolatokban találjuk magunkat?
Épp a megszokottság, az ismerősség miatt nehéz felismerni, hogy mérgező kapcsolatban vagyunk. Sokszor csak valamilyen testi tünet vagy krónikus betegség figyelmeztet arra, hogy érintettek vagyunk a témában. Esetleg azt vesszük észre, hogy folyton ugyanolyan párkapcsolatokban találjuk magunkat. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy a felnőttkori mérgező kapcsolataink gyökere egészen régre, a korai anya-gyerek kapcsolatig nyúlik vissza.
Nem mindegy, hogy reagálnak ránk
Csecsemőként, kisgyerekként rengeteg szükségletünk van, amit csak a szüleink, a gondozóink tudnak kielégíteni – kezdve az alapvető fizikai igényektől az érzelmi gondoskodásig. Egy kisbaba sír, ha fázik, ha éhes, ha fáj a hasa vagy megnyugtatásra vágyik. Az, hogy a környezete erre hogyan reagál, hatással van az egész későbbi életére. „A kicsi elsősorban az édesanyja reakciói alapján építi fel önmagát. Az, hogy az édesanya hajlandó-e válaszolni az ő szükségleteire, mennyi időn belül és mit válaszol, meghatározza a személyisége magját, ami az első három évben alakul ki. Akkor jön létre egészséges kötődés, ha az anya válasza a gyermek igényeihez, szükségleteihez igazodik, és szeretet, tisztelet, elfogadás és támogatás hatja át” – magyarázza Pataki Bea önismereti szakember, a Gyógyítópillanatok.hu alapítója.
Van, amikor az édesanya nem képes valóban ráhangolódni a gyerekre. Ha próbálja is valahogy kielégíteni a kicsi szükségleteit, a saját elképzelései szerint teszi, nem pedig a gyerekhez igazodva. „Ha a szülő csak saját magát tudja érzékelni, és nem képes egy másik emberre vagy a gyerekére ráhangolódni, akkor nem alakul ki egészséges kötődés, hanem annak valamilyen torzított változata jön létre. Ez a kötődési zavar a mérgező kapcsolatok alapja” – teszi hozzá szakértőnk.
Szeretetnek hisszük, de nem az
Gyerekként ki vagyunk szolgáltatva annak a bánásmódnak, amit a szüleinktől kapunk, és – mivel elemi igényünk van a kötődésre -, bármi is jön tőlük, azt szeretetnek véljük. Hozzászokunk egyfajta kapcsolódási típushoz, és felnőttként – persze nem tudatosan – ugyanezt ismételgetjük újra és újra a kapcsolatainkban.
„Sokan azt hiszik, hogy a gyerekkorukkal minden rendben volt, mert összetévesztik a szeretetet a rajongással, az ajnározással, a figyelemmel, a ragaszkodással. Aki folyton mérgező kapcsolatokban találja magát, az nem tudja, hogy mi a szeretet. Ugyanattól szenved felnőttként a párkapcsolataiban, mint ami már kisgyermekkorában is szenvedést okozott neki, de arra az időszakra már nem emlékszik. Ez a tudattalan, rejtett szenvedés, a kötődési traumák okozta fájdalmas érzésektől való elválasztottság az, ami megteremti a mérgező kapcsolatokat” – magyarázza Pataki Bea.
Mitől mérgező egy kapcsolat?
Onnan vehetjük észre, hogy mérgező kapcsolatban vagyunk, hogy túl sokat kapunk olyasmiből, ami nem esik jól, és túl keveset abból, amire szükségünk lenne. Egy ilyen kapcsolat nem a szereteten, a tiszteleten és a kölcsönösségen alapul. Ugyanúgy hiányzik az egymásra való ráhangolódás, mint a korai anya-gyerek kapcsolatnál egészségtelen kötődés esetén. „Mind a kötődési trauma, mind a mérgező kapcsolat egy érzelmi bántalmazás. Azon alapszik, hogy az egyik fél nem veszi figyelembe a másik igényeit és szükségleteit. Az adok-kapok egyensúlya felborul. Ha valaki az érzelmi vagy egyéb igényeit kinyilvánítja, akkor a másik azt elbagatellizálja (»Ne érzékenykedjél már!«), viccet csinál belőle, érvényteleníti. A mérgező kapcsolatban a szeretetteljes kapcsolódás helyét játszmák veszik át, amelyekben ugyanazok a helyzetek ismétlődnek újra és újra” – mondja szakértőnk.
Az érzelmi bántalmazás fajtái:
- titkolózás: aláássa az intimitást, ha a két fél nem oszt meg egymással fontos dolgokat.
- ellenkezés: amikor az egyik fél mindenbe beleköt, és folyton megkérdőjelezi a másik gondolatait, érzéseit, élményeit.
- leértékelés: a másik valóságának tagadása („Az nem úgy van.”), ami általában párosul valamilyen degradálással is („Gyerekes vagy.” „Túlérzékeny vagy.”).
- durva „viccek”: a bántalmazó valamilyen sértő kijelentést viccként tálal. Bántó megjegyzést tesz a másik külsejére vagy képességeire, majd azzal védekezik, hogy csak vicc volt.
- a beszélgetés bojkottálása vagy elterelése: a bántalmazó akarja irányítani a beszélgetést, ő szabja meg, mi kerülhet szóba és mi nem. Ha neki nem tetsző téma van terítéken, egyoldalúan kilép a beszélgetésből vagy témát vált.
- hibáztatás, vádaskodás: a bántalmazó nem vállalja a felelősséget a tetteiért, hanem mindent inkább a másik félre ken rá. Őt veszi elő olyankor is, amikor az semmi rosszat nem tett.
- ítélkezés, kritika: a másik minősítése, rossz színben feltüntetése akár mások előtt is
- lekicsinylés, bagatellizálás: a bántalmazó a másik fél élményeit, gondolatait, érzéseit lényegtelennek tekinti.
- aláásás: ilyenkor a bántalmazó nemcsak nem támogatja a másikat a dolgaiban, hanem még a lelkesedését is igyekszik letörni, az önbecsülését lerombolni. („Úgysem fog sikerülni.)
- megfélemlítés: ha a másik nem azt csinálja, amit a bántalmazó szeretne, kilátásba helyez valamilyen fenyegetést. („Ha nem maradsz itthon, elhagylak.”)
- sértegetés: a másik fél durva becsmérlése, minősítése.
- elfelejtés: ígéretek sorozatos be nem tartása, fontos események rendszeres elfelejtése, valamilyen dolog meg nem történtté tétele
- parancsolgatás: a bántalmazó fél a saját akarata szerint irányítani akarja a másikat („Az van, amit én mondok.”)
- tagadás: a legdurvább szóbeli bántalmazás, amikor az egyik fél letagadja az egyébként megtörtént dolgokat. („Nem értem, miről beszélsz. Ilyen nem is volt.”)
- erőszakos düh: kiabálás, csapkodás, tettlegességig fajuló dühkitörések
Miért ismételgetjük azt, ami rossz?
Azért lehet nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, mert nagyon fontos szükségletünk a kötődés iránti vágyunk. Ha nem valósul meg a bensőségesség, a jóleső közelség, a kötődésnek az alacsonyabb rendű formáival is beérjük, csak hogy azt érezhessük, nem vagyunk egyedül. Az összetartozásból ragaszkodás lesz, a szeretetből kölcsönös függésen alapuló mérgező játszmák.
Még ha sikerül is véget vetnünk egy ilyen kapcsolatnak, a következő kapcsolatainkban nagy eséllyel ugyanolyan helyzetekben találhatjuk magunkat. Nem elég elhatározni, hogy többé ilyen nem fordulhat elő, hiszen nagyrészt tudattalan folyamatok hozzák létre ezeket a kapcsolatokat. „Az emberi psziché úgy próbálja gyógyítani önmagát, hogy megismétli ugyanazokat a helyzeteket. Freud ismétlési kényszernek nevezi ezt a folyamatot: gyógyulni vágyik az a trauma, ami a mélyben, tudattalanul meghatározza egy ember egész életét és kapcsolatait, akár testi tüneteket is okozva. Nagyon sok krónikus betegség hátterében mérgező kapcsolatot, annak hátterében pedig kötődési traumát találunk” – mondja szakértőnk.
Az önszeretet hiánya tehet áldozattá
A mérgező kapcsolatot a bántalmazó és az áldozat közösen hozza létre. „Nem arról van szó, hogy az áldozat hibája, ha benne van egy mérgező kapcsolatban, de az ő érdeke felismerni, hogy mi történik. Az elnyomó fél köszöni szépen, jól van. Nem őt kell megváltoztatni vagy arra várni, hogy ő változzon. Az áldozatnak érdemes felismernie, hogyan élteti a mérgező kapcsolatot anélkül, hogy tudna róla.” – mondja Pataki Bea.
Ha életünk első 3 évében nem tapasztaltuk meg az egészséges, biztonságos kötődést, akkor nem az eredendő, egészséges önszeretet, önérdem-érzet, hanem a szégyen van a lényünk legmélyén. „Az áldozat legbelül úgy érezheti, hogy nincs joga a létezésre, önmagában nem szerethető, ezért sok mindent meg kell tennie, funkciókat kell betöltenie ahhoz, hogy érjen valamit. Másokért mindent megtesz, és a saját igényeit mindig hátrébb sorolja másokénál. Ezt sokszor idealizálják, mondván, hogy milyen jó ember, de valójában egy elemi szégyen van a viselkedése mögött, egy önszabotázs, egy szeretetlenség önmaga iránt. Ez a bölcsője az adok-kapok egyensúly felborulásának” – magyarázza szakértőnk.
A fájdalmakkal való találkozás gyógyít
Ahhoz, hogy ne váljunk áldozattá, a lényünk magját szükséges begyógyítanunk, ami egy önismereti munka. „Nem felülírni kell a programokat és nem harmóniát teremteni – állítja a szakember. -A szeretet és a kötődés eredendő alapprogram az emberben. Ezt nem megteremteni kell, hanem elhárítani az akadályokat előle. A fájó érzéseinkkel való találkozás és a kötődési traumáink feldolgozása gyógyít. Így szép lassan újradefiniálhatjuk önmagunkat, lehorgonyozhatjuk magunkat a saját értékeink mentén, és nem leszünk többé manipulálhatóak, nem fogunk sodródni. Hogyha ez megtörténik, akkor az önszeretet ennek mellékhatásaként magától kialakul és a szeretetkapcsolatokba való megérkezés is megtörténik.”
